Skip to content
Kezdőlap » Programok » Utazás Damanhurba

Utazás Damanhurba

IDŐPONT: 2025. szeptember 16 – 22

Európa egyik legnagyobb és legrégebbi élőközössége, ökofaluja, mely Észak- Olaszországban az Alpok lábánál festői környezetben helyezkedik el.

Közel 50 éve éve működik jelenleg 600 és tágabban még 1000 ember él ezen területen. Damanhur olyan szellemi közösségek szövetsége, amely saját alkotmánnyal, kultúrával, művészettel, zenével, pénzzel, iskolákkal rendelkezik és felhasználja a tudomány és a technológia legújabb eredményeit.

Damanhurban, látogatóként azt érzed, hogy a múltban, a jelenben és a jövőben jársz. Az ősi rejtélyek és a nagy civilizációk elfelejtett bölcsessége egyesülnek egy friss, technológiai tudással, amely fejlődő, lehetőségekkel teli jövőt eredményez.
A közösség majdnem teljesen önellátó energia- és élelemellátás terén, az itt működő 80 cég a közösségen kívül a többségi olasz társadalom felé is dolgozik.

3 napos látogatói programot szervezünk azok számára, akik még nem ismerik ezt a különleges „országot” Olaszországon belül. A program díja tartalmazza a tolmácsolást, a damanhuri vezetést, az előadókat, a belépést és a helyszínek közötti szállítást. Szállást, étkezést és a programokon kívüli szállítást nem tartalmazza.

A 3 napos program után fakultatív kirándulásra is lehet jelentkezni, szombaton a mágikus Torino városnézés (kisbusszal) a végén gasztro program,  csokoládé manufaktura látogatás kóstolással. Vasárnap Damanhur szerves részét jelentő Napfordulós szertartáson lehet részt venni, annak a központi fázisán, mellette rövid látogatás Ivreában, illetve Aosta völgyben a fakultatív program lehetőségek. Ezeket a látogatói program csomag ára nem tartalmazza.

Bővebb információ magyar nyelven: www.ahimszajoga.hu/damanhur, www.damanhur.hu. Bővebb információ angol nyelven: www.damanhur.org

Jelentkezés, érdeklődés: Selmeciné Ágota és Selmeci Csongor jogaterapia.regisztracio@gmail.com, +36-30-6494-055, +36-30-237-0838

A 3 napos látogatói program tartalma

Szeptember 17. szerda: vezetett látogatás a közösség központi területén Damjl-ben és látogatás az Emberiség templomába

10.00 – 12.00 A Damjl területének megtekintése, kérdések és válaszok a damanhuri filozófiával, a művészettel és a társadalmi rendszerrel kapcsolatban. Damjlban vannak az első nukleók – damanhuri nagycsaládok, ahol 15-25 ember él együtt – a szabadtéri templomok és szertartás helyek, a központi kormányzás irodái, kávéház, boltok stb. Itt a körbevezetés mellett kérdéseket lehet majd feltenni a Damanhuri filozófiáról, a művészetről és a társadalmi szerkezetről a kísérőnknek.

Ebédszünet: Damjl Somachandra bárjában svédasztalos ebéd különböző zöldségekből és rizottóból összeállítva. (költsége kb. 12€/fő – külön fizetendő)

15.00 – 17.00 Vezetett látogatás az Emberiség templomába. Megnézzük a földalatti káprázatos művészeti alkotást, az Emberiség templomát, amely Damanhur egyik emblémája lett, a világ 8. csodája. A templomban megtapasztalhatjuk azoknak a jövőbe mutató spirituális technológiáknak a működését, amely segítségével a templom belső terei energetikailag fel vannak erősítve. Így rendkívül alkalmas a szakrális tér intenzív belső tapasztalatok megélésére és integrálására.

Este közös pizzázás Castellamontéban a környék legjobb pizzériájában.

Szeptember 18. csütörtök: meditáció a Templomban, Szent Erdő látogatása és bevezetés a szelfikus művészetbe

10.00 – 13.00 Találkozás a Creában, bemutatjuk a központ különböző aktivitásait. Bevezetés a Damanhur által kifejlesztett egyik legérdekesebb kutatási területbe, amely a „Selficához” kapcsolódik, egy ősi művészethez, amely a létfontosságú és intelligens energiák koncentrációját és irányítását foglalja magában.

Meditáció az Emberiség templomában damanhuri vezetés mellett. Ez a meditáció egyedülálló lehetőséget nyújt, hogy meditálj a saját spirituális fejlődéseden, a Föld bolygón betöltött szerepedről, új inpriációkat találj a projektjeidhez.

13-15.00 Ebédszünet az Ognidove nukleó területén, mindenki hozza magával az előre elcsomagolt ebédjét, szendvicsét, gyümölcseit. (reggel a Creában meg lehet vásárolni)

15.00 – 17.00 Vezetett látogatás a Szent Erdőben és a növényzene megismerése.
A Damanhurban több mint 30 évvel ezelőtt elkezdett kutatások, amelyek a spirituális érzékenység és a természettudományok együttes alkalmazására alapultak ahhoz vezettek, hogy a kutatók megismerhették a növények érzékenyéségét, társadalmi világát, és tudatosságát. Ezen a munkán alapszik a növényzene készülék kifejlesztése és a Szent Erdő működése. A növényzene géppel hangot adunk a növények elektromos potenciál változásának, amelyet szenzorokkal érzékelünk a levelek és a gyökerek között. A növény képes megtanulni változtatni a hangot, köszönhetően a biofeedback rendszernek és így valódi zenét játszani.

(19.00 Medit-Action este a 121-es első magyar csoportnak. – ezen csak a tagok vehetnek részt.)

15.00 – 19.00 Lehetőség van PRANO SELFICA gyógyító foglalkozásra. A „PRANO SELFICA” egy energetikai kezelés, amelyet a stúdióban jelenlévő Selfica struktúra erősít fel. Az energiák, amelyekkel kapcsolatba kerülsz, intelligens energiák, amelyeket akaratodon keresztül oda irányíthatsz, ahol a legjobban szükséged van rájuk. A „PRANO SELFICA” a fizikai és finom testek harmonizálását jelenti (A  10 perces ülés 50 Euro személyenként, beavatottaknak 35€). A kezelésre egy üveg megtisztított vizet kell bevinni. Az ülést előre kell foglalni, akár már hetekkel előre betelnek az időpontok!

20:30- Este közös vacsora lehetőség Vidracco helyi ízekből válogatást adó éttermében Thomasnál.

Szeptember 19 péntek: Látogatás a damanhuri gazdálkodó nukleóban, bevezetés a spirituális fizikába Damanhuri előadóval

10.00 – 12.00 Megismerkedünk a damanhuri spirituális fizikával. Damanhuri filozófia előadás. (Előadó: Margay Larice – a magyar Medit-Action csoportok egyik vezető instruktora.)

13:00-14:30 Ebéd együtt a Porta della Terra nukleóban, többféle ételből. (vegetáriánus laktóz és glutén érzékenységet előre kell ezt jelezni) Az ebéd ára kb. 15€/fő.

15.00 – 17.00 Vezetett látogatás Damanhuri mezőgazdasággal foglalkozó nukleójában, a Porta della Terrában, a látogatás célja, hogy a gyakorlatban ismerjük meg a damanhuri projekteket, az életvitelt, a társadalmi és spirituális tapasztalatokat egy gazdálkodó nukleón belül.  A Damanhuri Élőközösség jelenleg 27-30 nukleó szövetsége!

(19.00 Meditációs este a 139-es második magyar csoportnak. – ezen csak a tagok vehetnek részt.)

Költségek:

Látogatói program díja 388 Euro (338 Euró a látogatói program + 50 Euro tolmácsdíj)

Ehhez jönnek az alábbi költségek:

  • utazási költség
  • szállás – a damanhuri szállásköltség naponta 25-27 Euro
  • étkezés – A szállásokon van konyha, ahol főzni lehet, bevásárlási lehetőség Damanhur Creában található (bio bolt), illetve mellette az étkezde-bárban szendvicsek mellett készételekből állíthatjuk össze ebédünket, egy-kettő vagy három féle ételből, az ár ennek megfelelően változik.

A látogatói programra 40%előleget (155€) be kell fizetni augusztus 15-ig legkésőbb.

Az utazás megoldható repülővel, vagy Flixbusszal, vagy saját autóval. Ezt közösen szervezzük.

Repülőtéri transzfer kb. 30€/fő/út (Malpensa repülőtér-Damanhur)

Az összes költség a szállás és az étkezés minőségétől függően 750-1400 Euro között változik.

Jelentkezés, érdeklődés: Selmeciné Ágota és Selmeci Csongor jogaterapia.regisztracio@gmail.com, +36-30-6494-055, +36-30-237-0838

BŐVEBBEN A KÖVETKEZŐ HONLAPON OLVASHATTOK DAMANHURRÓL: https://damanhur.org/, vagy www.damanhur.hu