Skip to content

Vándor Ildikó

Kezdő jóga foglalkozás, Nyitott csoport

Tapasztalat: 20 év
Telefon: +36 20 509 2424

Eredeti foglakozásom statikus szerkesztő, jelenleg nyugdíjas.

A rajzasztalhoz kötött munkám során éreztem a mozgás hiányát. A 90-es évek elején találkoztam az ETKA jógával, rövid idő után már éreztem jótékony hatását. Ez a találkozás egy hosszú út kezdetét jelentette, amin azóta is haladok. Elvégeztem az ETKA jógaoktatói tanfolyamot. Az első igazi találkozásom a jógával Sasvári Ani (kassai jógaoktató) jógaóráján történt, aki nagy hatással volt rám. Itt találkoztam Selmeci Csongorral és feleségével Ágival, mint jógaoktatókkal, és azóta is az ő irányításukkal gyakorlom, mélyítem tudásomat.

2002-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Továbbképző Intézete által szervezett 2 éves tanfolyamán Sportedzői, Sportrekreációs szakán szereztem.

2005-ben a Magyar Jóga Társaság Egyesület 2 éves Jógaoktató képző tanfolyamán szereztem oklevelet. Folyamatosan képzem magam, és csoportom tagjainak igyekszem átadni tudásomat, tapasztalataimat, amit saját gyakorlásom, tanulásom során szerzek.

Számomra a jóga mit jelent? Nyugalmat, biztonságérzetet, erőt, energiát, kitartást ad, és nyitottabbá, segítőkészebbé tesz mások iránt. Biztos vagyok benne, hogyha az ember elkötelezi magát valami mellett, az Isteni Gondviselés is segíti.

Bejelentkezés: 20/509-2424, 88/429-164