A Magyar Jóga Társaság szervezésében folytatjuk adománygyűjtésünket, melynek célja a Miskolcon működő Máltai Szociális Játszótér szociális munkájának támogatása.
Ez az intézmény olyan közfeladatot lát el, ami nagyon sok gyermek és család életében fontos szerepet játszik.
A játszótéren hátrányos helyzetű gyermekek kapnak minden nap szerető gondoskodást a játszótér dolgozóitól.
Ezúttal a szegény gyermekek karácsonyfája alá szeretnénk adományt gyűjteni.
A következőkben olvashatjuk a Máltai Játszótér vezetőjének kérését:
„Hálásan fogadjuk a karácsonyfa alá szánt ajándékokat, amelyekkel a gyerekek játszani tudnak majd: ezek lehetnek kinti játékok (labdák, tollasütők, ugráló kötelek, aszfalt kréták…) valamint társasjátékok, babák, autók…bármilyen olyan játék, amelyet még használni tudunk.”
Ez azt jelenti, hogy bármilyen használt, de még működő játékot örömmel fogadnak a játszótéren.
A szeretetszolgálat örömmel fogad pénzbeli adományokat is, amelyeket a Szociális Játszótér kapujának megjavítására szeretnénk fordítani.
Erről a vezetőnő az alábbiakat írta:
„A jövő év tavaszán szeretnénk kicserélni a játszóterünk bejárati kapuját, mert az állapota már nem megfelelő, itt-ott hézagos is.
Ehhez a tervünkhöz is hálásan fogadjuk a hozzájárulásokat.




Miskolci Máltai Szociális Játszótér bemutatása
Játszóterünk immár 23 éve itt, Miskolc „szívében”az Avasi Lakótelepen található. Fenntartónk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítvány.
A játszótér kialakításakor célunk volt, hogy olyan játszóhelyet hozzunk létre, ahova az egész évben jöhetnek a gyerekek. Nemcsak kültéri játékok találhatók, hanem beltéri játékaink is vannak , hiszen játszóház is működik területünkön.
Fő közlekedési útvonaltól távolabb, parkosított környezetben, a bérházak ölelésében vagyunk. Az ide látogatók nagy részét a szociálisan terhelt családokban élő gyermekek teszik ki, akik a lakásukon kívül töltött szabadidejüket testi-lelki fejlődésük számára kedvező környezetben tölthetik el.
Játszóterünk „szociális játszótér”. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos funkción kívül, a nehéz anyagi helyzetben lévő gyermekek, családok segítése érdekében szociális tevékenységet is folytatunk:
- élelmiszert osztunk
- kiselejtezett. jó állapotú használati tárgyakat (ruhák, játékok) befogadunk és továbbadunk
- szabadidős programokat szervezünk.
Az itt futó „játszva megelőzni” program tárgyi, mentális és személyre szabott segítséget is nyújt a rászoruló családoknak.
Feladataink közé tartozik:
- a gyermekvédelem
- családi kohézió erősítése
- lakótelepi közösség fejlesztés
- önkéntesek fogadása és bevonása programjainkba.
Az adományok gyűjtésének módja
A játék adományokat a Veszprémi AHIMSZA Jógaközpont (Veszprém, József Attila u. 9.) oktatóinak tudjátok odaadni a jógaórák előtt. Kérjük, hogy szállításra alkalmas állapotban hozzátok. (szatyorban vagy táskában).
A Szeretetszolgálat dolgozói ki fogják válogatni a játékokat, hogy a megfelelő játék a megfelelő gyermekhez kerüljön.
A játékokat december 9-ig hétfőig várjuk, mert azon a héten már szállítjuk Miksolcra.
Kérjük a pénzbeli adományokat a Magyar Jóga Társaság Egyesület számlaszámára legyetek szívesek utalni, a számlázási cím megjelölésével, a közleménybe legyetek szívesek beleírni: „Szociális játszótér adomány”.
Számlaszám: Magyar Jóga Társaság Egyesület:
Este Bank: 11600006-00000000-12693106
A pénzadományokat 2024.december 20-ig várjuk.
Az adományokat hálásan köszönjük a játszótér dolgozói és a szegény gyermekek nevében!