Női jóga szemléletű, amely a megengedésről, a pihenésről, a feltöltődésről szól. Tanuljuk, hogyan tudunk úgy létezni a várandósság alatt, hogy az nekünk és a babánknak is jó legyen. Nagy igazság, hogy ha az anya jól van, a baba is jól van.
A kismamajógán az ászanák mellett tanuljuk a testtudatosságot, a helyes légzést; figyeljük magunkat és a pocaklakót; összekapcsolódunk vele, mely képesség kifejlesztése a gyermekágyi időszak alatt aranyat ér majd. Az órákon nagy hangsúlyt fektetünk a gátvédelemre, gátizomtornára, beszélünk a szülés utáni regenerációról és a gyermekágy nehézségeiről.
A kismamajóga segít felkészülni a szülésre és az azutáni mentális és fizikai terhelésre.
Mindkét várandóságom végig gyakoroltam, s közben képződtem. 2012-ben Budapesten Kovács Nalini Gyöngyinél végeztem el a kismamajóga oktató képzést, 2015/2016-ban a Magyar Jóga Akadémián tanultam, s azóta is részt veszek Selmeci Ági és Csongor jógaterápiás továbbképzésein. 2022-2024-ig Kornhoffer Tündénél az Anaya női jógaoktató képzésen mélyült bennem az eddig tanult ismeret, tapasztalás, a női lét…
Mindkét gyermekem az otthon melegében hoztam világra, ép gáttal. Meggyőződésem, hogy a háborítatlan körülmények mellett a jóga volt a legfőbb támaszom a szülésben.
Event Timeslots (1)
Péntek
-
Simon Zsuzsi
+36 30 970 6271
ahimsza