
Simon Zsuzsi
Kezdő jóga foglalkozás, Kismama jóga, Nyitott csoport
Tapasztalat: 15 év
Email: simonkapipi@gmail.com
Telefon: +36 30 970 6271
Egyetemista koromban kezdtem el jógázni 2005-ben. Már az első órán nagyon nagy hatással voltak rám Selmeci Ági és Csongor által vezetett gyakorlatok. Miután végeztem az egyetemen nyitott meg az Ahimsza Jógaközpont, így ott folytattam a jógát. Kezdetben hetente egyszer; majd egyre nagyobb igényem lett a gyakorlásra; 2009-től heti két jógaórára jártam s elkezdtem otthon is gyakorolni.
2011-ben eljutottam Indiába. Az útra testileg, lelkileg sokat készültem. Elkezdtem minden nap gyakorolni, s megtapasztaltam a mindennapi gyakorlás hatását. Hogy Indiától-e vagy a mindennapi gyakorlástól, de megváltozott az életem, az élethez való hozzáállásom!
2012-ben várandós lettem. Nagy igényem volt a mélyebb tapasztalásra, így elvégeztem Budapesten Nalili Kovács Gyöngyinél a kismamajóga oktató képzést. 2013-ban született meg első gyermekem.
2016-ban végeztem a Magyar Jóga Akadémián, ez után született második gyermekem.
2018 óta vezetek jóga foglalkozásokat.
A jóga és a belső tapasztalások iránti érdeklődésem az évek múltával is töretlen, egyre csak mélyül.
2021 nyarán egy elvonuláson találkoztam Kornhoffer Tündével, aki által megtapasztaltam a himalájai jóga tradíció és a női jóga, mélyen harmonizáló és tisztító hatását; így 2022-ben beiratkoztam az Anaya Női Jóga Oktatóképzésre, ahol 2024 szeptemberében végeztem.
2023-ban Csongorék meghívására Magyarországra látogatott Dr. Kaustubha Desikachar, Krisnamacharya unokája, a Vini Jóga Tradíció jelenlegi vér szerinti vezetője, aki már az első találkozáson nagyon mély hatással volt rám! Jelenleg Kaustubha a mentorom, hallgatója és tanulója vagyok a 4 éves Vini Jóga terapeuta képzésnek! Mély hála van bennem, hogy egy ízig vérig jógi kísér a jóga útján!
Jóga óráimon megjelenik mindaz, amit élek. Figyelembe veszem a gyakorlók egészségi állapotát és testi adottságait. Az ászanák pontos felvétele mellet, nagy hangsúlyt helyezek a helyes légzés elsajátítására, a mozgás és a légzés összehangolására, a légző gyakorlatokra és az elme lecsendesítésére. Ez mind segít a mindennapi élet stressz-helyzeteinek kezelésében, a belső béke és nyugalom megteremtésében, valamint önmagunk mélyebb megismerésében.
„A jóga egy aranykulcs, kinyitja a békéhez, a nyugalomhoz és az örömhöz vezető ajtót.” B. K. S. Iyengar
Az óráim nyitottak, szeretettel várlak!
Simon Zsuzsi +36 30 970 6271