Skip to content

Selmeciné Bogdán Ágota

Haladó jóga tanfolyam, Jógaterápiás csoport, Középhaladó jóga tanfolyam

a Magyar Jóga Társaság, a Magyar Jóga Akadémia, az AHIMSZA Jógaközpont, a Jógaterápia KFt alapítója és vezetője, a Kaivalyadhama Jóga Főiskola magyarországi képviselője és vezetője, minősített vezető Jógatanár, vezető Jógaterapeuta, okleves Ayurvéda konzulens

Tapasztalat: 25 év
Email: agi@yoga.hu
Telefon: +36 30 6494 055

1993 óta jógázom, 1998-ben kezdtem az első oktatói képzést, majd 2003-ban az Iyengar tanárképzést, amiből 2009-ben sikeres vizsgát tettem.
1999-ben az Magyar Jóga Társaság egyik alapítója, 2010-ben az Magyar Jóga Akadémia alapítója férjemmel.
2003 óta tanítok az MJT oktatóképzésén, melyet először férjemmel, Kádár Zoltánnal és Papp Józseffel kezdtünk el. Ebből alakult az Akadémia.
2004 India, Swami Satyananda Saraswati Rikhiai asramjában 3 hét, tőle beavatás, mantra és mála
2005 vendégünk 3 napra Swami Ritavan Bharati a Himalájai Tradíció meditációs mestere
2006 MJSZE (Magyar Jógaoktatók Szövetsége) alapító tagja
2008 Iyengar Jóga gyermekeknek 3 napos konferencia szervezése Budapesten és részvétel
2005 – 2010. részvétel a Himalájai Jóga Tradíció számos hazai programjai
2006, 2007, 2008 Integratív Jógafesztiválok szervezése Budapesten és integratív jógatáborok tartása nyaranta Dobogókőn
2007-ben épült az AHIMSZA Jógaközpont, amit férjemmel vezetek. Itt helyet adtunk még 13 tanítványunknak is oktatni.
2009 sikeres vizsga az Iyengar Jóga tanári képzésen, nemzetközi vizsgáztató senior tanárok előtt.
2007 – 2012 Kevin Gardiner senior Iyengar tanár workshop-jai nálunk

2008 Bobby Clennel advance Iyengar Tanár 3 napos női jóga workshopja az Ahimszában közös szervezésben Répásy Erika és Kevin Gardinerrel
2008 Swami Niranjananda magyarországi programján Dzsignaszu (citromsárga ruhás világi szerzetes) beavatás és név
2009 – 2016 részvétel Rita Keller advance Iyengar Jógatanár számos pesti workshop-jain

2009 Köln 4 napos workshop, továbbképzés Gita Iyengar vezetésével
2009 – től az MJSZE Oktatási Bizottságának tagja, minősítem a jógaoktatói okleveleket
2013 München Iyengar Jóga terápiás workshop 4 nap Stephanie Quirk advance Iyengar tanár
2013 Swami Ajaja meghívása az Ahimszába, téma: A Jáma és Nijáma bölcsessége c. előadások, párja Bhavani: Svaroopa jóga oktatása

2015 Raghavendra Adiga (Himalájai Jóga Tradició) meghívása dél-Indiából, nála beavatás és mantra
2013, 2014 Manuso Manos advance Iyengar Tanár 3-3 napos workshop-jai
2015 dr.B.R. Sharma 3 napos kurzusának szervezése és részvétele nálunk, Patanjali Krija jóga címmel
2015 Buteyko légzésterapeuta
2011 – 2017 négyszer vittünk meditációs tábort Dél- Indiába az Arunácsala hegyhez Tiruvannamalai-ba. Itt magas szintű meditációs oktatások és gyakorlások.
2015-ben alakítottuk meg férjemmel a Jógaterápia Kft-t, aminek külön helye lett a Jógaközpont mellett. Itt egyénileg, speciális kezeléseket adva tudunk foglalkozni a betegekkel. Így tanácsadások, agytréning, frekvenciaterápia, szauna, mágneskezelés, egyéni órák, stb.

1015. november 2 hét India, kapcsolatfelvétel a Lonavlai Jógakutató Intézet és Jóga-Ajurvéda Kórházzal, a Khaivalyadam-mal-

2016.12.21-2017.01.18, Zarándokúton férjemmel Dél-Indiában
2017-től folyamatos gyakorlás fenntartás a budapesti junior 2-3 és senior Iyengar jóga tanároknál, közülük Veres Mónikát, Trapp Lászlót 2015 óta hívjuk veszprémbe 1-1 napos workshop tartásra.
2004 – 2017-ig állandó jógatáborok tartása férjemmel. Magyarországon, Horvátországban, Erdélyben. Ezek között tisztító-feltöltő táborok a Cseri kastélyban és csend táborok Nagykovácsiban, nyáron családi táborok a Balatonon és a Bakonyban.
8-szor voltam Indiában férjemmel és utoljára(2018. 04.13-án) a Kaivalyadhama Jógafőiskolán sikeres vizsgát tettünk férjemmel.
A Kaivalyadhama Jóga Főiskola, Jógakórház és Jógakutató Intézet hivatalos magyarországi képviselői lettünk, a Kaivalyadhama tradíciót képviseljük.

Civil végzettségek
A Miskolci Egyetem Közgazdasági Karán szereztem egyetemi diplomát 1995-ben.
Diplomamunkám témájának szakmaújító különlegessége (Vállalatok kultúrájának és arculatának vizsgálata c.) elnyerte az OTDK különdíját, amiért egyetemi tanszéki állást is kínáltak. Ezt nem fogadtam el, mert mint a gyakorlati megvalósítások híve, többre tartottam a gyakorlati, teremtő munkát az elméletinél.
Majd 2000-ben szervezetfejlesztő és önismereti tréneri képzéseket végeztem.
2005-2006-ban Agytréner tanfolyamot végeztem Csontos Péternél a módszer kidolgozójánál.
2005-2006-ban Pszichopatológiát, Személyiség lélektant és Fejlődés lélektant tanultunk dr. Daubner Bélánál.

Közgazdász szakmai pályafutás
A Nitrokémia Rt-nél kezdtem szakmai pályafutásomat a Pénzügy-Könyvelés részlegen, mint gazdasági elemző. 1995-1998.
1998-2001 között a Philips leányvállalatánál a Payer Industries Kft-nél folytattam mint a nemzetközi kapcsolatokért felelős kontroller.
2001-óta főállású jógaoktatóként egyéni vállalkozóként dolgozom.

Jóga alapok
Innentől kettőnk útja már szorosan együtt halad, valamennyi képzést együtt végeztük el.
Első oktatónk, akinek nagyon sokat köszönhetünk Málnai Tibor volt. Csongor 1993-ban kezdett jógát oktatni előbb önállóan, majd 1995-től a Miskolci Jóga Egyesület keretén belül amelynek elnökségi tagja voltam.
Ági 1993-ban kezdett jógát gyakorolni és 1998 óta oktatja.
1998-2002 között szereztük meg első jógaoktatói oklevelünket a Szlovák Jóga Szövetség magyarországi oktatóképzésén amelyet többedmagunk-kal szerveztünk meg. Itt tanáraink voltak: dr. Timcsák Géza, Csendes Erzsébet és Sasvári Anita.

Satyananda Jóga (Bihar School of Yoga) képzéseink

• 2002-ben látogattunk ki Németországba, ahol felvettük a kapcsolatot a Satyananda Jóga németországi szervezetének vezetőjével.
• 2003-tól 2005-ig több alkalommal vettünk részt a Satyananda jóga magyarországi megismertetésére szervezett nyári táborokban.
• Ági 2004-ben tagja volt az első Indiába látogató magyar jógacsoportnak, amely Rikhiába a Satyananda Ashramba utazott, és részt vett az ott folyó szertartás sorozatban. Itt volt alkalma személyesen is találkozni Swami Satyananadával, energetikai és mantra beavatást kapot Swami Niranjananandától.
• 2005/06 tanévben a Satyananda Európai Jóga Akadémián tanult Csongor.
• 2006-ban Csongor is beavatást kapott Swami Niranjananandától az olaszországi Velencében.
• 2007-ben Csongor első indiai útján szintén Rikhiába a Satyananda Jóga Ashramba látogatott a december végi szertartás sorozatra.
• 2008-ban aktívan részt vettünk Swami Niranjanananda első és eddig egyetlen Magyarországra látogatásának szervezésében. Ezen a programon megkaptuk a 2. beavatást és a tanítványi nevünket.

Iyengar jóga képzéseink

• A Szlovák Jóga Szövetségnél megszerzett oktatói oklevelünk után Csendes Erzsébet tanárunkkal megszerveztük a Magyar Iyengar Jóga Intézetet Egerben. Ennek keretében behívtuk a német Iyengar Jóga Szövetség kiképző tanári karát Magyarországra és elkezdtük a tanárképzés előkészítését 2005-ben.
• A felvételi vizsga sikeres teljesítése után szervezésünkben 2006-ban indult el az 1600 órás 3 éves Iyengar tanárképzés.
• A 2. magyar csoportot 2007-ben szerveztük meg.
• Ez a képzés magyarországi és németországi helyszíneken zajlott, nagyon intenzív volt. Egyik fő helyszín a németországi Bad Neun Ahr -i Iyengar Jóga Terápiás központ volt, ahol az évek alatt hónapokat töltöttünk el.
• 2008-ban részt vettünk az első Iyengar Jóga Magyarországi Gyermekjóga konferenciáján.
• Ágica 2009-ben Csongor 2011-ben tett sikeres vizsgát és így okleveles Iyengar® Jóga Tanárok lettünk.
• 2009-ben nagy létszámú nemzetközi női jóga workshopot tartott az AHIMSZA Jógaközpontban a Senior’ Iyengar jógatanár Bobby Clennel New Yorkból.
• 2009 -ben, B.K.S. Iyengar születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett több napos Európai Iyengar konferencia és workshop résztvevői voltunk Kölnben. A program előadója dr. Gíta Iyengar Ayurveda orvos és jógaterapeuta volt.
• 2011-ben részt vettünk a Magyar Iyengar Jóga Szövetség alapításában.
• 2011 végén Indiai körutat tettünk Delhi – Rishikesh (Swami Rama Sadhaka Grama) – Varanaszi – Kolkata – Chennai – Tiruvannamalai – Bangalore – Mumbai. Ennek végeztével 2012 januárjában 1 hónapos intenzív tanári továbbképzésen vettünk részt Pune-ban a Ramamani Memorial Iyengar Yoga Institutban. Itt volt alkalmunk személyesen találkozni B.K.S. Iyengarral, és együtt gyakorolni az Iyengar család tagjaival.
• Innentől egészen 2017-ig évente 3-5 workshopon és tanári továbbképzésen vettünk részt németországi és amerikai Iyengar jóga vezető tanárokkal. Ezeknek egyik helyszíne volt München a Senior’ Iyengar jógaterapeuta dr. Stephanie Quirk több napos jógaterápia továbbképző műhelye.

Egyéb nemzetközi jógaiskolákkal való kapcsolatunk

Kriya Jóga
• 2002-ben bevatást kaptunk a Magyar Kriya Jóga egyesület szervezésében a Paramahamsa Yogananda féle Kriya jóga hagyományba.

Himalájai Jóga Tradíció
• 2005 -ben részt vettünk Swami Veda Bharati a Himalájai Jóga Tradíció szellemi vezetője első sikeres magyarországi látogatása szervezésében. Nagy élmény volt Dobogókőn találkozni vele, innentől rendszeresen részt vettünk kb. 2010-ig az évente tartott magyarországi programjain.
• Ezután a program után 3 napra a vendégünk volt Pandit Ananta, aki Swami Ritavan Bharati néven az iskola jelenlegi szellemi vezetője. Vele azóta is szívélyes kapcsolatot ápolunk.
• 2013 -ban és 2014 -ben szervezésünkben Magyarországra látogatott Swami Ajaya, Swami Ráma első nyugati tanítványa (Jóga és Pszichoterápia c. bestseller társszerzője). Vele hétvégét és jógatábort tartottunk a Bakonyban.
• 2015. augusztus 25-26-án Daubner Béla barátunk szervezésében a veszprémi AHIMSZA Jógaközpontban látogatott Adiga Ragavendra a Himalájai Yoga Tradíció beavató tanára. Ekkor kaptunk mantra bevatást a Himalájai Jóga Tradíció rendszere szerint.

Advaita Védánta – Ramana Maharishi tanításai
2011 decembere óta 5 alkalommal vittünk csoportot Tiruvannmalaiba Ramana Maharishi ashramjába a Ramanashramam-ba.

• 2014 januárjában
• 2015 novemberében
• 2016 novemberében
• 2017 áprilisában
• 2019 februárjában

Itt meditációs táborokat tartottunk. A meditáció Advaita Védánta iskolájába kaptunk mély betekintést. Alkalmanként 2-3 hetet töltöttünk itt.
• A Tiruvannamalai-i szálláshelyünk az Athithi Ashramban van mindig. Ennek vezetője, Swami Hamsananda a meditációs mesterünk, aki a csend útján saját meditációjában tanít bennünket.
• Ennél tisztább átadási formával nem találkoztunk!
• Az itt szerzett élmények alapvetően meghatározták szellemi utunkat.

Gítánanda Jóga Tradíció – Ashtanga Rishi Culture Jóga iskola

• 2019-ben kifejezetten a jógaterápiában való szakmai elmélyedésünk miatt vettük fel a hivatalos kapcsolatot a Magyar Jóga Akadémia nevében dr. Ananda Balayogi Bhavanani-val, a Gítánanda Jóga Tradíció szellemi vezetőjével, Gítánanda fiával.
• Ő gyakorló orvos, kutató orvos és jógi egyszemélyben.
• Február 22-23-án töltöttünk ashramjában a Center for Yoga Therapy, Education and Research -ben két felejthetetlen napot, ami közben meglátogattuk a Pondicherry közkórházban lévő Jógaterápiás Osztályt és Tanszéket, a Sri Balaji Vidyapeeth-ben.

Azóta is levelezésben vagyunk vele.

Krishnamacharya Jóga Tradíció

• 2019 ben kifejezetten a jógaterápiában való szakmai elmélyedésünk miatt vettük fel a hivatalos kapcsolatot a Magyar Jóga Akadémia nevében dr. Kausthub Desikacharral a Krishnamacharya Jóga Tradíció jelenlegi szellemi vezetőjével.
• Ő Krishnamacharya unokája, pszichológus doktor.
• Nagyapja a XX. század nyugaton legismertebbé vált legendás jógija, aki a Himalájában töltött 8 év gyakorlás után tért vissza a világba. B.K.S. Iyengar, Patthabi Joyce, Indra Dévi, és saját fia T.K.V. Desikachar mestere volt, hogy csak a saját jógaiskolákat alapító tanítványokról beszéljünk.
• Mi a magyar csoporttal február 15-én töltöttünk ott egy felejthetetlen napot az intézetben a Krishnamacharya Healing and Yoga Foundation-ban Chennai-ban.

Azóta is levelezésben vagyunk vele.
The Yoga Institute

• 2018 szeptember 15-én vettük fel a kapcsolatot a Mumbai -ban lévő Santacruz városrészben található világhírű intézet jógini vezetőjével Dr. Hansaji Yogendrával.
• 2019 szeptember 30-án jógatanári továbbképzésen vettünk részt az Intézetben a Kaivalyadham-beli továbbképzésünkről visszaútban.

A Kaivalyadham Jóga Intézet
• 2012 január 10-én vettük fel a kapcsolatot Punei tartózkodásunk során a Kaivalyadham-mal. Egy felejthetetlen napot ott töltöttünk, amikor végig vezettek az Intézeten, és tárgyaltunk az ügyvezetővel.
• 2015 november 25-én kifejezetten azzal a szándékkal érkeztünk az Intézetbe, hogy a kapcsolatot szorosabbra húzzuk. Itteni tárgyalásink eredményeképpen 2016-ban vendégünk volt dr. B.R. Sharma a Kaivalyadham Jógafőiskolájának a Gordhandas Seksaria College of Yoga and Cultural Synthesis főiskolának a rektora.
• 2016 április 25-30. között vendégünk volt az AHIMSZA Jógaközpontban dr. B. R. Sharma aki tanári továbbképzést tartott nagy sikerrel.
• 2016. december 24-én újra Lonavlába utaztunk, hogy a következő tavaszi továbbképzést egyeztessük.
• 2017. március 16-30. között Haladó Jógatanári Továbbképzésen vettünk részt a Gordhandas Seksaria College of Yoga and Cultural Synthesis főiskola professzorainak vezetésével.
• 2018 március 18-31. között szintén Haladó Jógatanári Továbbképzésen vettünk részt a Gordhandas Seksaria College of Yoga and Cultural Synthesis főiskola professzorainak vezetésével. Az itt sikeresen teljesített 3 napos vizsgasorozat után, – ahol az összes eddig jógatudásunkról számot kellett adnunk elméletben, gyakorlatban és oktatásban – elnyertük az Intézet Nemzetközi Jógatanári képzésének oklevelét és ezzel a Kaivalyadham Jóga Intézet hivatalos magyarországi képviseletét is.
• 2018. szeptember 16-30 között részt vettünk Shri O. P. Tiwari középhaladó nemzetközi pránájáma kurzusán. Shri Om Prakash Tiwari India egyik legnagyobb tekintélynek örvendő hatha jóga mestere, pránájáma mester, és India első jógakórházának az S.A.D.T Gupta Health Centre-nek a volt igazgatója, aki számtalan orvost oktatott jógaterápiára.
• A 86 éves mesterrel való személyes találkozásunk eddigi szakmai pályafutásunk legjelentősebb eseménye volt.
• 2018 december 28-31. között az megtiszteltetés ért bennünket, hogy előadhattunk a 9. Nemzetközi Jógakonferencián, amelynek témája a Jóga mint terápia – hatásköre, bizonyítékai és fejlődése volt. Ezen a konferencián a Hang-Fény Terápia hazai eredményeit és nemzetközi kutatási hátterét mutattam be jógaterápiás alkalmazásban.
• Itt személyes kapcsolatot vettünk fel a fiatal jógi nemzedék indiai képviselőivel, dr. Kausthub Desikacharral, és dr. Ananda Balayogival. Valamint a konferencia befejeztével felkértek bennünket, hogy legyünk tagjai az akkor megalakult Kelet-Nyugat Jógakutató csoportnak, amelyben amerikai (pl. dr. Arthur Brownstein, aki Dean Ornish kollégája, valamint dr. Sat Bir Singh Kalsa a Harward Egyetem professzora), indiai és európai jógik és jógakutatók vettek részt.
• 2019 szeptember 5-14. között tanárunk Shri Om Prakash Tiwari személyesen vezetett tovább bennünket a pránájáma haladó szintjeire Rishikesben töltött szabadságán a saját rishikeshi házában a reggeli közös gyakorlásaink során.
• 2019 szeptember 15-30 között Haladó Jógatanári Továbbképzésen vettünk részt a Gordhandas Seksaria College of Yoga and Cultural Synthesis főiskola professzorainak vezetésével.

Hazai szakmai tevékenységeink

• 1998-1999-ben aktív részesei voltunk a Magyar Jóga Társaság megalapításának.
• 2004-től Csongor lett az elnöke elődje dr. Gintner Zénó halála után.
• 2003-2005 között elindult a Magyar Jóga Társaság Jóga Oktatóképzése Selmeciné Ági, Kádár Zoltán, Papp József és Selmeci Csongor vezetésével.
• 2004-2006-ig részt vettünk a Magyar Jógaoktatók Szövetsége megalapításában, amelynek Csongor azóta elnökségi tagja.
• 2006-2008 között megszerveztük és megtartottuk az Integratív Jógafesztiválok (Budapest) és Integratív Jógatáborok (Dobogókő) sorozatát Zelei Pál barátunk ötlete nyomán. Itt bemutattunk a résztvevőknek az akkor Magyarországon működő nagy jógaiskolákat és jógastúdiókat.
• 2007-től Ági a Magyar Jgaoktatók Szövetsége Szakmai Munkacsoportjában, majd később az Oktatási és Módszertani Bizottságában dolgozik a jógaoktatóképzések és a jógaoktatói oklevelek minősítésében vesz részt.
• 2007-2010 között a Magyar Jóga Társaság Jóga Oktatóképzése Nagy József részvételével zajlott, aki Kádár Zoltánt és Papp Józsefet váltotta tanárként.
• 2008-február 2-3- án a Veszprémi AHIMSZA Jógaközpontban megszerveztük az I. Országos Jóga Gyermekeknek Konferenciát 17 előadó részvételével.
• 2011-ben megalakult a Magyar Jóga Akadémia Zoltai Miklós, dr. Pápai Gyula, Kővári Katalin, Szép Ferenc, Kovács Erzsébet, Disztl János és dr. Szász Bernadett tanártársak részvételével.
• Azóta ebben a formában működtünk 2020-ig, amikor Disztl János elhunyt, Kovács Erzsébet pedig befejezte az Akadémiai munkáját.
• 2013-ban megjelent a SpringMed orvosi könyvkiadó gondozásában dr. Weninger Antal: Az idő partján című könyve amelyet Ágival függelékkel láttunk el aktualizálva a jógaterápiás vonatkozásokat!
• 2013-2014-ben a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére és támogatásával végrehajtottunk egy kutatási programot, amelyen 12 jógaoktató közreműködésével 157 gyakorló vett részt. A program során a Pécsi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézete voltak segítségünkre a pszichológiai felméréseknél és ezek kiértékelésénél. Az Adware Research Biostatisztikai Kft. pedig az adatfeldolgozásnál nyújtott pótolhatatlan segítséget. A program igen nagy sikerrel zárult.
• 2014-ben megismételtük a kutatást saját szervezésben 8 oktató részvételével.
• 2015, 2016, 2017, 2018 években a Magyar Sporttudományi Társaság Sportinnovációs Szakbizottsága konferenciáin Csongor előadást tartott.
• 2015-ben a Magyar Szimbólumterápiás Egyesület által szervezett V. Nemzetközi Konferenciáján Csongor a saját neurofeedback kutatásai kapcsán az Extrém Módon Megváltozott Tudatállapotok témakörében adott elő angolul és magyarul.
• 2016 óta rendszeres előadói vagyunk a Magyar Jógaoktatók Szövetsége által megszervezett Jóga Konferenciáknak és Yoga Fest-eknek. Itt 2017 óta a Kaivalyadham Tradíció nevében adunk elő.
• 2019-ben elindítottuk a hazai jógaterápia szakma összefogását.
• 2020 március elsején megrendeztük az I. Magyar Jógaterápia Konferenciát kollégánk Viczián Zoltán és számtalan önkéntes (MJA végezett oktatói és hallgatói) segítségével a Magnet Házban. Több mint 130 fő részvételével.
• 2020-as év folyamán Jógaterápia Szakmai Nap sorozatot tartottunk. Ennek folyamán 4 szakmai napot, egy jógahétvégét, egy szakmai tudásmegosztó hétvégét tartottunk. Összesen több mint 150 fő részvételével.
• 2020 december 5-én a II. Magyar Jógaterápia Konferenciát már a kialakult helyzetre tekintettel ONLINE rendeztük meg. 140 fő részvételével.
• 2021-ben tovább folytatjuk a Jógaterápia Szakmai Napok sorozatát mostmár állandó előadótársainkkal Kornhoffer Tündével és dr. Tihanyi Benedekkel együtt.
• 2021 márciusában megkaptuk a támogatói okiratot két 1999-ben megnyert pályázatunkhoz. Így elindult az eddigi legátfogóbb magyarországi jóga alapú életmódváltó program, “Egészséges életmód a rohanó világban” címmel, amelynek eredményeit tudományos kutatással támasztjuk alá az ELTE PPK Egészségfejlesztési Intézete segítségével.
• Ugyancsak 2021 márciusában egy másik nyertes pályázat eredményeképpen elindult egy veszprémi kültéri jógagyakorló hely – JÓGAPONT – építési munkálatainak előkészítése.
• 2019 óta közösségi házban élünk többedmagunkkal. Mert a spirituális fejlődéséhez ezt a társadalmi formát tartjuk szükségesnek és az asramok modelljét már idejét múltnak látjuk Indiában és nyugaton is. Ehhez a modellt az olaszországi Damanhur közösségtől (Európa legnagyobb élőközössége) vesszük.

Feladatunknak tekintjük a hazai jógaterápiás szakma működésének összefogását és az Indiában számunkra megnyílt lehetőségek közkinccsé tételét. Ezen keresztül célunk hogy a jóga egyre nagyobb elfogadásra találjon a magyar társadalomban, és hogy közös munkával megteremtsük a magas minőségű jógaoktatás feltételeit, kereteit és szakembereit.

Bejelentkezés: yoga@yoga.hu, 30-6494-055