A program részletes időrendi leírása

Projekt kezdete: 2021.03.20.

2021. áprilisában két ismeretterjesztő előadás megtartása után, amelyeken összesen minimum 50 fő vesz részt. Összesen (az esetleges lemorzsolódást is figyelembe véve) min. 14 fő veszprémi lakos részvételével és további min. 8 fő veszprémi pedagógus részvételével elindulnak a felmérések – tehát min. 22 fő vesz részt a program I. fázisában. Az induláskor a résztvevőkkel az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének szakértői Prof. Köteles Ferenc vezetésével élettani és pszichológiai felméréseket és teszteket fog végezni. Ugyanezeket a felméréseket el fogják végezni egy hasonló létszámú kontrollcsoporton is. Így tudják a felmérés tudományosságát alátámasztani. Ekkor a projekt vezetői jógaterápiás állapotfelmérő kérdőíveket fognak kitöltetni a résztvevőkkel.

Majd ezt követően elindul két külön csoportban egy 12 hetes, heti 1 alkalommal zajló egymásra épülő jógafoglalkozás sorozat. Ezen ez a 22 fő vesz részt. 15 fő veszprémi polgár, és 8 fő veszprémi pedagógus. Számukra külön-külön lesznek a jógafoglalkozások. A klubfoglalkozások és az ismeretterjesztő előadások alkalmával a két csoport össze lesz vonva. A tapasztalatok azt mutatják, hogy legfeljebb 40 % lemorzsolódással kell számolnunk, tehát a 12 hét gyakorlási szakasz végére is marad a programban felvállalt 10 + 5 fő, azaz összesen minimum 15 fő x 12 alkalom= 180 emberrel fog folyni a gyakorlás.

A jógafoglalkozások alkalmanként 1,5 órásak és magukban foglalnak egészséges mozgást és testtudatosságot, valamint légzés és mozgásszinkront kialakító fizikai gyakorlatokat, az egészséges légzést tanító és a stressz oldásban kulcsszerepet játszó légzési technikákat és relaxációs eljárásokat.

Ezt a 3 hónap alatt 5 szakmai előadás követi, amelyeken mindkét gyakorló csoport résztvevői közösen vesznek részt, amelyben elmélyítjük a jógafoglalkozásokon tanult gyakorlatokat és részletesen kifejtjük az alábbi témákat: 

1. ismeretterjesztő előadás: Az egészséges szervezet megfelelő működéséhez szükséges hormonális egyensúly megteremtését szolgáló alvási szokások kialakítása.

2. ismeretterjesztő előadás: Az egészséghez tartozó rendszeres mozgás szükségessége és élettani jelentősége, beleértve a vérkeringés, idegrendszer és a hormonrendszer működését is.

3. ismeretterjesztő előadás: A táplálkozás élettani, pszichés és mentális hatásai és ez alapján az egyénnek megfelelő egészséges táplálkozási szokások kialakítása.

4. ismeretterjesztő előadás: A megfelelő légzés jelentősége és otthoni gyakorlásának elmélyítése.

5. ismeretterjesztő előadás: A stressz kezelési technikák és a relaxáció jelentősége és otthoni gyakorlásuk elmélyítése.

Ezeken az előadásokon tehát az elején 22 fő, majd az esetleges lemorzsolódások után is minimum 15 fő vesz részt, azaz összesen min. 15 fő x 5 alkalom= 75 fő

Felmérés: min. 22 fő gyakorló és 15-25 fő kontrollcsoport

Gyakorlás, 2 csoport x 12 alkalom (egyik csoportba 14 fő a másik csoportban 8 fő) azaz 12 x 14 + 12 x 8 = 264 fő (lemorzsolódás után is a 14 főből minimum 10 fő, a 8 főből minimum 5 fő a gyakorlási periódus végére megmarad). Tehát, ha a lemorzsolódás megtörténik, akkor is minimum 180 fővel fog folyni a gyakorlás.

Ismeretterjesztő előadások 5 alkalom min. 15 fő = 75 fő

Klubfoglalkozások: 10 alkalom x min. 15 fő = 150 fő

A jógafoglalkozások elindulását követő második héttől kezdődően hetente hétvégén tartandó 1,5 órás klubfoglalkozások indulnak el, amelyeken a programban résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és megbeszélik az oktatókkal az otthoni gyakorlás során felmerülő kérdéseket. A résztvevők közül mindenki 1 -1 alkalommal felkészül valamilyen egészséggel összefüggő témából, amit a többiek számára előad. További információkat is kapnak a kérdéseik alapján az életmódváltáshoz.

A klubfoglalkozások szerepe, hogy folyamatosan új információkkal, élményekkel és motivációkkal lássák el a résztvevőket, segítve ezzel az egészséges szokások mihamarabbi kialakulását. Célja, hogy a résztvevők aktívak legyenek, felkészüljenek bizonyos témákban, beszéljenek saját tapasztalataikról és ezáltal saját magukat is ösztönözzék az egészség felé vezető fejlődésre.

A 12 hét letelte után a jógatanfolyam és a szakmai előadássorozat lezárul, azonban a heti kétheti gyakorisággal tartott klubfoglalkozások tovább folynak, segítve ezzel a résztvevőket a már kialakult jó szokások és egészségtudatos életmód, gondolkodás és szemlélet megőrzésében.

Ekkor záró felméréssel – min. 15 fő résztvevő és 15-25 fő kontrollcsoport – és szakértők által végzett kiértékeléssel visszajelzést adunk a két csoport gyakorlóinak a külső szakértők munkájának felhasználásával a 12 hét alatt bekövetkezett mentális, pszichés és élettani változásokról.

Záró felmérés: min. 15 fő résztvevő és 15-25 fő kontrollcsoport.

A tovább folyó klubfoglalkozások során kapott személyes visszajelzések felhasználásával tovább fejlesztjük az előadások és a jógagyakorlások szakmai tartalmát, hogy minél hatékonyabban szolgáljuk a résztvevők egészségfejlesztését.

A 2021. szeptemberében újabb 2 ismertető előadás után – amelyeken ismét összesen 50 fő vesz részt – a kezdeti felmérést követően – minimum 22 fővel – elindul két újabb 12 alkalmas gyakorlási szakasz, újabb 14 + 8 fő részvételével. Ők szintén megkapják az 5 szakmai előadást és csatlakoznak a hetente kéthetente megtartott klubfoglalkozásokon, az előző gyakorlási szakasz résztvevőihez. Itt is meg fog történni az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének szakértői által végzett felmérések a résztvevőkkel és a kontrollcsoporttal.

A program vezetői pedig a résztvevőkkel jógaterápiás állapotfelmérő kérdőívet töltetnek ki.

Felmérés: min. 22 fő gyakorló és 15-25 fő kontrollcsoport

Gyakorlás, 2 csoport x 12 alkalom (egyik csoportba 14 fő a másik csoportban 8 fő) azaz 12 x 14 + 12 x 8 = 264 fő (lemorzsolódás után is a 14 főből minimum 10 fő, a 8 főből minimum 5 fő a gyakorlási periódus végére megmarad). Tehát, ha a lemorzsolódás megtörténik, akkor is minimum 180 fővel fog folyni a gyakorlás.

Ismeretterjesztő előadások 5 alkalom min. 15 fő = 75 fő

Klubfoglalkozások: 10 alkalom x min. 15 fő + 15 fő = 300 fő az I. fázis résztvevőivel együtt.

Így valósul meg a projekt közösségépítő része, mivel a klubfoglalkozásokban nemcsak egy gyakorlási fázisban közösen résztvevők, hanem a korábbi gyakorlási fázisok résztvevői is megosztják egymással tapasztalataikat és motiválják egymást az egészéges életmód felé.

A klubfoglalkozások témája a motivációs tapasztalat megosztásokon kívül olyan életmód elemek megismerése, amelyek hatékonyan tudják szolgálni az egészségfejlesztést, de rájuk nincs lehetőség a heti jógafoglalkozások keretében. Így például az egészséges ételek készítésének megtanulása, erőszakmentes kommunikációs gyakorlatok, valamint önismereti és stresszkezelési technikák stb. gyakorlása.

A klubfoglakozások keretében történik a gyakorlók felmérési eredményeinek ismertetése és ezek alapján egyénre szabott, otthoni gyakorlási tanácsokkal való ellátásuk.

2020. decemberében lezárul a második 12 hetes gyakorlási periódus és a hozzátartozó szakmai előadássorozat, de a klubfoglalkozások tovább folynak. Ekkor újabb záró felmérés következik, amelynek eredményét a rákövetkező klubfoglalkozásokon osztjuk meg a résztvevőkkel.

Felmérés: min. 15 fő (a lemorzsolódások után), és 15-25 fő kontroll csoport

2022. januárjában megrendezendő újabb két ismertető előadás után elindul a harmadik 12 hetes gyakorlási szakasz és a hozzátartozó szakmai előadássorozat. A gyakorláson résztvevők ismét csatlakoznak a klubfoglalkozáson az elmúlt két gyakorlási szakasz résztvevőihez és ennek keretében motivációt kapnak az otthoni gyakorlásukhoz. Itt is meg fog történni az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének szakértői által végzett felmérések a résztvevőkkel és a kontrollcsoporttal.

A program vezetői pedig a résztvevőkkel jógaterápiás állapotfelmérő kérdőívet töltetnek ki.

Felmérés: min. 22 fő gyakorló és 15-25 fő kontrollcsoport

Gyakorlás, 2 csoport x 12 alkalom (egyik csoportba 14 fő a másik csoportban 8 fő) azaz 12 x 14 + 12 x 8 = 264 fő (lemorzsolódás után is a 14 főből minimum 10 fő, a 8 főből minimum 5 fő a gyakorlási periódus végére megmarad). Tehát, ha a lemorzsolódás megtörténik, akkor is minimum 180 fővel fog folyni a gyakorlás.

Ismeretterjesztő előadások 5 alkalom min. 15 fő = 75 fő

Klubfoglalkozások: 10 alkalom x min. 15 fő + 15 fő + 15 fő = 450 fő az I. és a II. fázis résztvevőivel együtt.

2022. áprilisában lezárul a harmadik 12 hetes gyakorlási szakasz és a hozzájuk tartozó szakmai előadássorozat.

Ezek után megtörténik a harmadik szakasz résztvevőeivel a záró felmérés és a rákövetkező klubfoglalkozásokon pedig a nyitó és a záró felmérés változásainak ismertetése.

Záró felmérés: min. 15 fő (a lemorzsolódások után), és 15-25 fő kontroll csoport

Ekkor valamennyi résztvevőt (I.-III. fázis) jógaterápiás felméréssel is újra felmérjük.

Felmérés min. 45 fő.

A klubfoglalkozás a tervek szerint a projekt lezárása után is tovább folytatódik, támogatva ezzel a résztvevőket a már megjavult egészségi állapot megőrzésében és az egészséges szemléletmód továbbadásában családtagjaiknak, munkatársaiknak, barátaiknak, stb.

A program zárásakor a klub nyitottá válik és lehetőség lesz az érdeklődők bekapcsolódására az egészségfejlesztő klub programjaiba.