Az egészségre nevelési program megvalósítása

A projekt során 3 fázisban 12-12 hetes, heti 1 x vezetéssel zajló jóga foglalkozások, a többi napon otthoni gyakorlás, 10 klubfoglalkozási és 5 ismeretterjesztő előadás lesz megtartva. A klub pedig a folyamatosan befogadja az egyes fázisok résztvevőit. Ennek az az értelme, hogy támogató közösséget nyújtson a résztvevőknek akkor is, amikor az ő gyakorlási szakaszuk befejeződött.

Tehát akik az első fázisban voltak gyakorlók, ők is folyamatosan a klub résztvevői maradnak a további fázisokban is, azért, hogy ne essenek vissza az életmódváltásból.    

Ezek a fázisok az alábbi időszakokat foglalják magukba:

I. fázis: 2021 április – 2021 augusztus

II. fázis: 2021 augusztus – 2021 december

III. fázis: 2022 január – 2022 április

Minden fázisban 2 csoport gyakorol. Egyik csoportban minimum 10 veszprémi (aktív korú 30-60 év közötti) polgár, a másikban minimum 5 pedagógus.

A gyakorlókat at Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem Pedagógia és Pszichológiai Karának Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete munkatársai a gyakorlási fázis előtt és után felmérik.  Dr. Köteles Ferenc professzor és csapata kontrollcsoportos vizsgálatot fog folytatni, amellyel hazai és nemzetközi publikációkban igazolni fogja a pályázati projekt eredményességét.

A projekt egyes szakaszainak indulásakor 3 x 2 db bevezető előadás valósul meg a projekt ismertetésére és az egészséges életmód, egésszégmegőrzés, és prevenciós szemlélet témában a veszprémi lakosok részvételével.

A 12 hetes gyakorlási periódusok alatti ismeretterjesztő előadások az alábbi témákban fognak lezajlani:

1. Az egészséges szervezet megfelelő működéséhez szükséges hormonális egyensúly megteremtését szolgáló alvási szokások kialakítása.

2. Az egészséghez tartozó rendszeres mozgás szükségessége és élettani jelentősége, beleértve a vérkeringés, idegrendszer és a hormonrendszer működését is.

3. A táplálkozás élettani, pszichés és mentális hatásai és ez alapján az egyénnek megfelelő egészséges táplálkozási szokások kialakítása.

4. A megfelelő légzés jelentősége és otthoni gyakorlásának elmélyítése.

5. A stresszkezelési technikák és a relaxáció jelentősége és otthoni gyakorlásuk elmélyítése.

A 10 klubfoglalkozás pedig azt célozza, hogy a résztvevők az otthoni gyakorlásuk tapasztalatainak megosztásával folyamatosan motiválják egymást a kitartó gyakorlásra, és életmódváltásra. A klubfoglalkozások lehetőséget adnak arra is, hogy a projekt vezetői tudjanak folyamatosan válaszolni a résztvevők kérdéseire, és további információt adjanak az egészséges életmódra vonatkozóan.

Az egész projekt befejeztével pedig egy záró felmérésre kerül sor, amelynek során valamennyi résztvevőt – minimum 45 főt (3 x min. 10 veszprémi polgárt, és 3 x min. 5 veszprémi pedagógust) újra felmérünk és szeméylre szabott információkkal látjuk el őket ahhoz, hogy a kialakított egészséges életmódot meg tudják tartani.