Nyers ételek kincsestára

Nyers ételek kincsestára

2500 Ft

Edmond Bordeaux Székely

Nyers ételek kincsestára

 2012, 92 oldal,  ISBN: 9789638735195

A könyv a nyers ételekkel kapcsolatos gyakorlati jelentőségű bölcsességek gyűjteménye és útmutatás hogyan készítsük és élvezzük azokat, szem előtt tartván, hogy az “élő táplálék fiatalságot és életerőt teremt”.  Mikor végigolvassuk ezt a könyvet, hitetlenkedve állapíthatjuk meg, hogy dr. Székely a Nyers ételek kincsestárát a múlt század harmincas éveiben írta, mivel annyira igaznak és mainak találjuk tudományos és szociológiai megállapításait. Ugyanannyira meggyőzőek és vitathatatlanok – az akkor már praktizáló orvosnak – a helyes étrenddel kapcsolatos kijelentései is. Nem véletlenül tudott ilyen magabiztos lenni, hiszen e könyv írásakor már egy jó évtizede birtokában volt annak, a saját maga által is követett és kipróbált ősi tudásnak, amelyet több ezer éve gyakorolt és tanított Zarahusztra, majd Jézus és az esszénusok is, nevezetesen azt, hogy életünket a természettel összhangban, egyszerűen és mértékletesen kell élni, s akkor nem kell semmiféle betegségtől félnünk. Hogy a szerző tudása milyen biztos alapokon áll, arra elegendő bizonyíték, hogy érdemileg ennyi évtized után sem kell elvenni, vagy hozzáadni az általa leírtakhoz, pedig korunkban megszokott dolog, hogy a pár éve még vitathatatlannak tartott elméletek és módszerek dőlnek össze máról holnapra.