Blog Detail

Damanhuri Hírlevél 2018 október

Selmeci Csongor 2018 október 30 0 comments 0

(A fordítás az olasz nyelvű Hírlevél alapján készült.)

Damanhur egy virágzó közösség: praktikus álmodozókból, spirituális kutatókból és művészekből áll, akik együtt építették fel az Emberiség Templomait.

 


Megtanulni meghalni

Életünk melyik szakaszában készítjük fel magunkat a halálra? És ki tanítja meg nekünk, hogy miként tegyük meg ezt?

Közeledünk az Elhunytak Emlékünnepéhez, a hozzá kapcsolódó rítus Damanhurban majd november 1-jén lesz. Olyan, megannyi hagyományban szereplő ünnep ez, melynek végén előbb-utóbb szinte elkerülhetetlenül önmagunkra gondolunk, legalább egy kicsit. Viszont beszélni a halálról azt jelenti: beszélni az életről, mivel már születésünk pillanatában megkezdődik közeledésünk a halálhoz.

A gyermekkor és az ifjúkor segít nekünk felkészülni a felnőttkorra, vagyis az autonóm, a tulajdonképpeni „igazi” életre. És a halálra mikor készülünk fel? Bizony, ezzel is még életünkben kellene szembesülnünk, megismerkedni vele, majd úgy tekinteni rá, mint létezésünk fontos alapelemére, mégpedig akkor, amikor még nem vagyunk vele közvetlen kapcsolatban, amikor még fiatalok, egészségesek, a jelenbe és a jövőbe kivetültek vagyunk.

Mindaz, aminek kezdete van, vége is van. És a vég nem biztos, hogy kevésbé fontos a kezdetnél, sőt! Amikor távolinak érezzük, nem könnyű a halál közelségéről gondolkodni, viszont amit mi javaslunk, egyszerűen csak az, hogy ne zárjuk el előle gondolatainkat, ne tagadjuk jelenlétét, kezeljük azt természetes módon. A halál életünk egyik kísérőtársa, ugyanúgy, mint a szeretet, a remény, az éhség, a kíváncsiság. Hagyjunk számára egy résnyire nyitott ajtót úgy, hogy amikor elérkezik a pillanat, ne ő, hanem mi magunk tudjunk rajta méltósággal átlépni.

Meg akarod tudni, miként „éljük meg” mi a halált itt, Damanhurban? (Paradoxonnak tűnik, ugye?!)

Olvasd el az alábbi sorokban tapasztalatainkat!

 


 

Mit tanultam a haláltól?

Szerencsések azok, akiknek már életükben módjuk nyílik találkozni saját halálukkal, így az nem záródik ki élettapasztalataik sorából. Miként lehet jól élni, s közben egyre inkább szembesülni a halállal?

Megosztom veletek, amit tanultam:

Most tehát a halálról fogok beszélni. A nyugati társadalomban ez a téma legalább oly’ gyakran kerülendő, mint a pestis. Damanhurban misszióként éljük meg, hogy létrehozzunk egy olyan társadalmat, ahol a szellemi szint magasabbra emelkedhet, ösztönözve közben másokat is újabb és újabb valóságok megteremtésére, melyek demonstrálják majd, hogy igenis lehetséges más módon is élni: egy olyan valóságról lenne szó tehát, ahol az „Emberi Létezők” kifejezést valóban nagy E és nagy L betűvel lehetne leírni. A halálról való gondolkodás egy fejlett társadalom alapvető – mondhatnám úgy is: sorsdöntő – elemei közé tartozik. Nem tudjuk elkerülni a halált, sem a szeretteinkét, sem a magunkét. Jobb tehát, ha megtanuljuk életünk részévé tenni, mert, amint Falco mondta:

„Felkészülni a megfelelően

átélt halálra annyit jelent:

megfelelően élni.”

Életem viszonylag előrehaladott éveiben találkoztam csak először számomra kedves emberek halálával. Az első, amely nagyon mélyen érintett meg, édesanyám halála volt, 36 éves koromban. Közel egy évre rá meghalt mesterem is, Falco Tarassaco, ihletője és spirituális vezetője Damanhurnak. Az pedig ma történt éppen, hogy részt vettem egyik Beavatott testvérünkről, Antonello-ról való megemlékező összejövetelen, s ez utóbbi serkentett írásra.

Nem pusztán ezek a halálesetek érintettek meg, de ezek azok, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után életemben, főleg azért, mert részemről olyan tudatosság kísérte őket, mely által színt kaptak mint fejlődést segítő tapasztalatok, még így is, hogy e tapasztalatok nehezen átélhetők és mélyen szomorúak voltak.

Szívesen megosztom tehát veletek, amit Damanhurban tanultam arról, miként lehet jól élni, s közben mégis egyre inkább szembesülni a halállal. Természetesen, nem fogok kitérni Damanhur filozófiájának és gyakorlati életének minden halállal kapcsolatos elemére, lévén szó valóban terjedelmes témáról . . . ám épp’ emiatt jobb máris belefogni.

 

Méltóbban élem át a halált, ha:

1. Nem menekülök el tőle . . .

 . . . azaz: elmélkedem rajta, könyveket, írásokat vagy olyan szövegeket olvasok, amik segíthetnek nekem mindezt jobban megérteni, segíthetnek, hogy ily’ módon derűs állapotban érkezhessem életem végére, és egyben késztethetnek is arra, hogy elvégezzem azokat a dolgaimat, amiket most még elvégezhetek, most, amikor még van rájuk időm. Van egy könyv, mely rám ilyen hatással volt, Falco könyve, a „Megtanulni meghalni” (Imparare a morire) . . . szívből ajánlom mindenkinek. Található benne egy konkrétan felhasználható szöveg, melyet fel tudtok olvasni azoknak a számotokra kedves embereknek, akik már közel állnak a kritikus pillanathoz, illetve, akik éppen átélték azt. Én is felolvastam azt mamámnak, közvetlenül halála után, s mindez rengeteg érzéssel, a pillanat mély átélésével ajándékozott meg, viszont anélkül, hogy elvesztem volna az érzelgősség sűrűjében, mely ilyenkor általában fellép a halál túlságosan egoisztikus megközelítése miatt.

2. Arra a személyre gondolok, aki éppen meghalt . . .

. . . nem pusztán önmagamra. A halál megkíván egy bizonyos méltóságot. Gyakran vettem részt olyan temetéseken, ahol az elhunythoz közelállók vigasztalan zokogásba merültek. A halál szélesebb körű értelmezése megerősítette bennem, hogy a halálon éppencsak átesettek talán még érzékelnek minket, és siránkozásunktól inkább lesznek kalitkába zárva, mint megsegítve. Ha valóban szeretjük ezeket a személyeket, és ők valóban nincsenek már itt, talán többet segíthetünk nekik, ha szabadnak gondoljuk őket, ezzel könnyítve meg számukra, hogy elindulhassanak saját útjukon. Talán számukra is derűsebbre sikerül ez az indulás, ha érzékelik jelenlétünket ebben a kritikus pillanatban, s érzik, hogy képesek vagyunk útravalóul adni számukra mindazt a szeretetet, amit éreztünk irántuk:

„Miért ez a nagy félelem a haláltól?

A halál csak olyan, mint egy álom . . . az isteni szférában.”

~Falco Tarassaco

 

 

3. Elrendezek minden függőben lévő dolgot . . .

. . . megkönnyítve ezzel mindenki számára, hogy szembenézzen eltávozásommal. Damanhurban minden polgárt bátorítanak, hogy ki-ki írja meg saját végrendeletét, ám nem csupán a fizikait (abban az értelemben, hogy „kire hagyom javaimat”), hanem a pszichikait-érzelmit is. Ha holnap meghalok, okozok-e ezzel problémát másoknak? Miként segíthetek a lehető legkisebbre redukálni ezen esetleges problémákat? Ha gyerekem van, találtam-e már megfelelő személyt, akire rábízhatom? Ha függő adósságaim vannak, miként rendezzem azokat, hogy ne másvalakinek jelentsenek majd nehézséget, ha meghalok? Mind e dolgok, ha nem nézünk velük szembe, ránehezednek életünkre, majd ugyanígy halálunkra, viszont gondolva rájuk, törődve velük, megteremthetünk egyfajta háttérnyugalmat. A gondolat, hogy halhatatlanok vagyunk, csak eltereli figyelmünket e problémákról. Ha idejében elrendezzük őket, később sokkal jobban érezzük majd magunkat.

Felidézném Falco-nak egy másik mondatát is, melyet nagyon szépnek találtam:

„Szerencsések azok, akiknek még életükben módjuk nyílik találkozni saját halálukkal, akik nem igyekeznek azt egyszerűen kiiktatni életükből.”

Íme, már csupán e dolgok leírása is – gondolván, hogy talán ezeknek köszönhetően valaki közületek bátrabban fog szembenézni akár saját, akár szerettei halálával –, tehát mindez olyan nézőponttal ajándékoz meg, mely nyugodtabbá teszi életemet. Szeretnélek azonban hallani téged is: elgondolkodtál-e már valaha a halálon? Ha igen, segített-e ez neked abban, hogy nagyobb nyugalommal és méltósággal éld át jelenlétét?

Olvasd el Te is ezt a könyvet: „Megtanulni meghalni”

 


 

Hogyan készüljünk fel rá?

Van egy csoport Damanhurban, amelyik kifejezetten halottak, illetve halálhoz közel állók gondozására specializálódott. Ez a feladatkör nem újdonság, fontos volt már az antik civilizációkban is, és fontos a bennszülött népeknél is mind a mai napig.

                                                        

A videó feliratai, a benne megszólaló személyekkel:

Piovra Caffé: A mi értelmezésünk szerint a halál az élet egyik fázisa, tehát folytatása a mostani életnek egy újbóli visszatérés előtt. A halállal való megismerkedés Damanhurban egyike azoknak az utaknak, melyen mindenki, aki itt él, azonnal elkezd járni, mihelyt belefog e közösségi élet megtapasztalásába. Amikor szeretetről beszélünk, mindannyian tudjuk, hogy létezik: magunk elé idézhetjük, átélhetjük, gondolhatunk rá, reménykedhetünk benne. Olyan dolog, amit nem érinthetünk meg kézzel, mégis valóságos létező. Mindez számomra a „formák világát” idézi fel, melynek megismerése részünkről külön tudást igényel, viszont ez teszi lehetővé, hogy megérinthessünk egy finomabb, érzékenyebb világot, melyet máskülönben nem érinthetnénk meg. Beszélni a halálról azt jelenti: különbségtevés nélkül megélni mind a formák világában, mind a finomabb, érzékenységgel teli világban való létet.

Astore Baobab: Olyképpen halunk meg, amiképpen életünket értelmezzük.

Iena Azuki: Arra kell gondolnunk, hogy a halál az élet folytatása.

Piovra Caffé: Van egy javaslatom, amit érdemes megtenni a halálra való felkészülés jegyében: köszönjünk el mindig úgy az általunk szeretett személyektől, mintha az lenne utolsó találkozásunk velük. Ám nem patetikus érzéssel vagy fájdalommal eltelten, hanem úgy, hogy legyen az egy végletesen telített pillanat, egy pillanat, amelyben szereteted teljes egészében átöntheted azokba, akiket szeretsz.

Saturnia Agave: Hozzáállásunk egyik fontos aspektusa, hogy spirituális végrendeletet készítünk, azaz, már az előkészület fázisában gondolunk mindarra, amit szeretnénk, hogy az itt-maradottak majd figyelembe vegyenek halálunk után.

Astore Baobab: Mi azt mondjuk, hogy az, ami számít – mint egy utazás során –, az az életút, amit éppen befutunk. Ennek befejező fázisa egy bizonyos nézőpontból nagyon egyszerű módon tisztító hatással lehet az egész addig megtett útra, ám mégsem ez lesz egyedül meghatározó.

Ciuffolotto Peonia: Felkészülni a halálra azt jelenti: jelentőséget tulajdonítani saját életünknek, amint azok életének is, akiket szeretünk.

Goura Loto: Maga az élet az, ami felkészít téged a halálra, tehát mindenki saját átélt tapasztalatai alapján készíti fel önmagát.

Giaguaro Scilla: Minden életterület, ahol megfordulunk, legyen az szakmai, vagy más jellegű, arra szolgál, hogy minden ott-lévő megtanulja: a magára vett szerep és küldetés, amelyért él és dolgozik, ne határolja le saját megtapasztalási lehetőségeit az életben.

Goura Loto: Felkészülés gyanánt erre az alkalomra hasznos lehet, ha ki-ki átgondolja, miként is szeretné, hogy megtörténjen ez az esemény. Tehát elképzeli magát azon a napon, és elképzeli azt is, milyen legyen maga a gyászszertartás.

Iena Azuki: Érdemes keresni a módját, miként lehet legyőzni a halál iránti félelmet, miként lehet közelebb kerülni hozzá, azaz, szinte baráti viszonyt kialakítani életünknek ezzel a részével, mellyel előbb-utóbb mindenki kapcsolatba kerül.

Piovra Caffé: Mi úgy állunk hozzá, hogy mindig jelen vagyunk szeretteink életében, úgy állunk hozzá, hogy garantáljuk: minden este gondolunk rájuk, megvédjük őket, megadjuk számukra az élet melegét, támaszukká válunk, rövidebben: gondoskodunk róluk. Tehát az odafigyelés azt jelenti: szeretet.

Amikor saját halálunkra, vagy számunkra kedves emberek halálára gondolunk, gyakran kísérőnkké válik a tehetetlenség, a veszteség, a félelem érzése. Mindemellett: egy stabil kapcsolat létrehozása a túlvilági hatalmakkal segíthet nekünk eljutni e jelenség megértéséhez, és segíthet, hogy inkább kerüljünk békés viszonyba ezzel az „átkelési” folyamattal, mintsem féljünk tőle.

A damanhuri filozófia úgy tekint a halálra, mint ugyanannak az életnek egy másik aspektusára. Ezért van az, hogy sem az élet, sem a halál nem létezhet önállóan, azaz, egyik a másik nélkül, lévén mindkettő része annak az állandóan mozgásban lévő folyamatnak, mely minden létezőt önmegújulásra serkent. Emiatt jut a mi filozófiánkban kiemelkedő hangsúly a „meghalás művészetére”. Valóban úgy hisszük tehát, hogy megtanulni meghalni – azaz: nyugalommal szembesülni ezzel az „átkeléssel” – minden ember számára nélkülözhetetlennek kellene lennie. Gondoljunk csak bele, életünk különböző fázisaiban mi mindent kell egyre jobban megtanulnunk: csecsemőkorban azt, hogy miként kell járni, később, hogy miként kell beszélni, majd miként kell felnőtté válni, miként kell felelősséget vállalni . . . és így tovább. Senki nem tanít meg azonban bennünket arra, miként kell felkészülnünk a halálra.

Damanhurban egy kisebb csoportnyi elkötelezett arra a feladatra szentelte magát, hogy spirituális segítséget nyújtson azok számára, akik indulófélben vannak a halál felé, vagy már benne is vannak az „átkelési” folyamatban. Ez egy nagyon fontos feladat, ugyanolyan jelentőségű, mint volt sok antik civilizációban, illetve, mint mind a mai napig az sok természeti népnél. Azok, akik ezt a missziót választották, segítenek tehát másoknak, hogy  felkészítsék magukat erre a folyamatra, majd megfelelő módon irányítják is az ő „átkelésüket”.

Ez a videó kifejti nekünk, miért oly’ fontos része életünknek a halálra való felkészülés, és javaslattal is szolgál, miként érdemes elvégezni e felkészülést.

Lennének más javaslataid a halálra való felkészülésre? Fejtsd ki azokat, légy szíves, egy-egy kommentárban!

 


 

Kezdd el átérezni létezésed: szüless meg e legmegfelelőbb pillanatban!

                                                                                              ~Falco Tarassaco

 


 

KÖNYV:    Falco Tarassaco – Megtanulni meghalni

 

Ez a könyv azoknak íródott, akik szeretnék életük minden pillanatát derűsen és tudatosan átélni. A halál ugyanúgy része életünknek, mint a szeretet; mint a küzdelem azokért a célokért, amikben hiszünk; mint fiatalkori álmaink; s mint felnőttkori kételkedéseink.

A „Megtanulni meghalni” cím mögött annak kifejtése áll, miként készülhetünk fel már most, jelen időben a halálra: egyrészt, hogy készen állhassunk a vele való találkozás napjára, azaz, hogy nehézségek nélkül élhessük át azt; másrészt, hogy megtudhassuk, miként segíthetünk barátainknak, szeretteinknek, mialatt éppen szembesülnek vele.

 

Online rendelés


Indulj el utadon, hogy felszabadulhassanak a benned eltompult pozitívabb energiák:

Spirituális gyógyítók iskolája

 


Kutasd fel, miként lehet élni egy „oktávval” emelkedettebb szinten!

A Selfica az empirikus kutatásnak a damanhuriak kísérletező munkája nyomán kifejlesztett egyik területe, egy kulcs különféle energiamezőkbe való belépéshez, hogy azokat a legjobban ki lehessen aknázni.

 


Karkötő a fizikai szféra harmonizálásához

Ez a karkötő erőt ad viselője fizikai és érzelmi szférájának harmonizálásához. Folyamatos alkalmazása megkönnyíti a belső dialógust és az egyensúly megteremtését, alapot teremtve a személyes képességek felébresztéséhez.

                                                                                                                           

   Online rendelés


Fel szeretnéd fedezni, milyen a növényvilággal való kommunikáció?

Merülj el az erdő hangulatában az új „Növényzene”-géppel, a BAMBOO-val!

Online rendelés


Támogasd az Emberiség Templomait a te 5×1000-eddel!

Döntéseddel hozzájárulhatsz ennek az univerzális spiritualitásnak szentelt, hihetetlenül jelentős művészi alkotásnak a teljes megvalósításához és megóvásához.

További információ

Kategória